10. rész

Sziasztok! A múltkori sok várakozás kiengeszteléseképpen máris itt az új rész ;)

-Hű! Ez hihetetlen volt! De most miért csináltad? – Kérdezte Amy amint utol érte barátnőjét.
- Elindult, hogy szétszedjen titeket. Nem hagyhattam.
- Köszönöm! Imádlak!- Mondta Amy és barátnője nyakába ugrott.
- Hé! Nem az életedet mentettem meg, nem vagyok szuperhős!- Nevetett Becky, és lehámozta magáról Amy karjait. – Na, menj, a barátod már vár!- Azzal finoman meglökte barátnőjét.
- Oké majd felhívlak! Szia!- Mondta, majd visszament Jeremyhez.

- Azt hiszem itt jó lesz. – Mondta Jeremy. Egy kisebb hegy tetején voltak, Jeremy kocsijának elején ültek. A kilátás csodálatos volt.
- Na, akkor mesélj, milyen volt az első napod? Milyenek az osztálytársaid? Hány lány és hány fiú van az osztályodban? Hol ülsz? Vannak már barátaid?- Amy egész úton nem szólalt meg, és most egyszerre bukott ki belőle az összes kérdés.
- Hé, vegyél levegőt is!- Nevetett barátnőjén.
- Oké. Tehát mondj el mindent!
- Hát jó. Szóval 20-an vagyunk az osztályban, 15 fiú, és 5 lány. Mindenki nagyon kedves volt. Az utolsó sorban ülök az ablak mellett, előttem egy totál stréber, aki végül is nem is olyan rossz arc, de nem hinném, hogy sok közös témánk lenne, mellettem meg egy Krisztián nevű srác, aki szimpinek tűnik. Szünetben szinte az egész osztály együtt volt egy padon, az udvaron. Egy csaj randit kért, de mondtam, hogy van barátnőm. Azt hiszem ennyi.
- Hű. Tudtam, hogy rád fognak nyomulni.
- De szerintem mindenki felfogta, hogy foglalt vagyok.
- Ennek örülök. Hogy őszinte legyek, aggódtam, hogy valaki kiszemel téged magának, most nagy kő esett le a szívemről. – Amy ezt nem akarta elmondani, valahogy csak kiszaladt.
- Szóval nem bíztál bennem? –Tettetett Jeremy sértődöttséget, de Amy látta azt a kis huncut mosolyt a szája szélén.
- Nem igazán. Ezek a pasik…- Mondta Amy, de ő már nem bírta ki, elröhögte magát, amitől Jeremyből is kibukott a nevetés.
Miután abbahagyták, Jeremy magához húzta barátnőjét, úgy, hogy összeért a homlokuk.
- Mindig téged foglak szeretni- Suttogta, majd szenvedélyesen megcsókolta őt. Szerencse hogy ültek, mert Amynek úgy beleremegett a térde, hogy biztos összeesett volna. Nem tudta mitől aggódott ennyire, vagy hogy miért nem volt rá felkészülve. Pedig csodálatos érzés!
  Mikor abbahagyták, még nem szólaltak meg egy kis ideig, csak csendben ültek egymás mellett. Furcsa volt, de Amy ezt a csöndet nem érezte kínosnak.
  Végül Jeremy mobilja törte meg a csendet. Elővette zsebéből a telefonját, és megnézte, hogy ki hívja. Amy nem akarta ellenőrizgetni, de véletlenül meglátta, hogy a kijelzőn az apja neve volt. Ami különös, mert Amy apja úgy szerepel a névjegyzékben, hogy „Apa”, de Jeremynek az apja rendes nevét írta ki. Végül is, hogy végig gondolta, a barátja említette, hogy egy jó ideje nem hívja apának. Érthető.
- Miért nem veszed fel?
- Tudom, hogy mit akar. Különben nem hívott volna fel.
- És mit akar?
- Közölni akarta, hogy még egy hétig ott marad, mert jött egy „nagyon fontos ügy, amit nem halaszthat el”.
- Sajnálom- Nézett Amy együtt érzően barátjára.
- Ne sajnáld. Már megszoktam.
Erre Amy már nem tudott mit mondani. Jeremy igaz, hogy azt mondta, hogy nem bánja, de attól még lehetett érezni a hangjában a csalódottságot.
- Hé, és anyud tesója hogy van?- Kérdezte Amy, csak hogy elterelje Jeremy gondolatait az apjáról.
- Szerencsére jobban. Úgy tűnik hatnak a kezelések.
- Örülök neki.
- Mi is. Bár van, aminek nem annyira. Ha sikerül kigyógyulnia, akkor lehet, hogy visszaköltözünk Kaliforniába.
- MI??? – Amy teljesen le volt sokkolva.
- Még nem biztos. Ebben az évben még tuti maradunk, a 11.-et még ebben a suliban kijárom. Aztán a többit még meglátjuk.
- Nem mehetsz el!- Amynek már nem kellett sok a sírógörcshöz. Hogy tudott minden ennyire megváltozni egy perc alatt? Pedig az előbb még a világ legboldogabb emberének érezte magát.
- Hé, én nem megyek! Majd akkor ideköltözök anyu tesójához. Nem hagylak itt. Megoldjuk valahogyan. – Mondta, majd szorosan magához ölelte barátnőjét, aki már zokogott.
- Ígéred?- Kérdezte Amy könnyes szemmel.
- Ígérem.