5. rész

Heloooo! Meg is van a következő rész. Hálás vagyok a visszajelzések és a nézettség miatt is. Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást!

Amy boldogan ébredt, ami már évek óta nem fordult elő vele. Megfürdött, felöltözött, felrakott egy kis természetes sminket és lement reggelizni. Szüleinek is feltűnt ez a kivételes jókedv.
- Veled meg mi történt? Elvittek a marslakók és kicseréltek? Ki vagy te és mit csináltál a lányunkkal!? – Viccelődött Tom.
- Haha, milyen vicces itt ma valaki. Nem, egyszerűen csak kivételesen nem bal lábbal ébredtem.
- Nos, mi örülünk a lelkesedésednek, de el kéne indulnod, mert el fogsz késni az iskolából.
- Tényleg, jó is hogy szólsz, rohanok, sziasztok!

 Első órájuk osztályfőnöki volt, aminek Amy külön örült, mert nem kellett semmit csinálni.
Belépett az osztályba az osztályfőnök, Mercz tanár úr, de nem volt egyedül. Egy vörös hajú, szép arcú, de látszólag kicsit félénk lány állt mellette. Amint meglátták az új lányt, mindenki suttogni kezdett.
- Kis csendet kérnék! Bemutatom az új osztálytársatokat, Becky Hills-t. Becky eddig New Yorkban élt, de szülei magyar országon születtek, ezért viszonylag ügyesen beszél magyarul is.
- Sziasztok! – Köszönt Becky. Az egész osztály egy emberként visszaköszönt neki, majd az új lány leült az egyetlen szabad helyre, Amy mellé. Furcsa, de fel sem tűnt neki, hogy nem ült mellette senki. Így hogy belegondolt, eszébe jutott, hogy előző padtársa iskolát váltott. Nem is gondolkozott azon, hogy esetleg valaki jön majd a helyére. De igazából nem bánta a váltást, mert egészen színpatikus volt neki az új lány.
Már ha egyáltalán barátkozna vele. Mert, hát, az osztályból senki nem barátkozott vele. Becky vajon kit választana? A magányos farkast, vagy a népszerűek társaságát? Erre a gondolatra Amy kicsit elkeseredett.

Szünetben Amy a szekrényében pakolászott, amikor valaki legnagyobb meglepetésére megszólította.
- Szia! Segítenél, kérlek? Nem találom a szekrényem, pedig valahol itt kéne lennie. – Becky volt az.
- Persze!- Amy megnézte a papírt, amelyen le volt írva, hogy hol van a szekrény.
- Itt van, az enyém mellett kettővel. – Nyújtotta vissza a fecnit.
- Köszi!
- Ugyan, nincs mit!
Egy ideig csendben pakolásztak, majd Amy nem bírta tovább, feltette a kérdést, ami már annyira fúrta az oldalát.
- Miért költöztetek ide, magyar országra?
- A szüleim már egy ideje haza akartak jönni, mert születésem előtt voltak itt utoljára, ezért úgy döntöttek, hogy pár évre ideköltözünk. – Amy még csak most vette észre, hogy Beckynek milyen cuki akcentusa van.
- És neked hogy-hogy külföldi neved van?
- Nekem a nagyon régi őseim voltak amerikaiak. Sajnos többet nem tudok róluk, minden esetre a nevüket megtartottuk, ezt is valamiféle hagyománnyá téve. – Beszélgetésüket az órára hívó csengő zavarta meg. Amy örült, hogy Becky vele barátkozott inkább, és nem a menőkkel. Nagyon régóta nem voltak barátai, és örült, hogy valaki végre kedvesen szól hozzá az iskolában a tanárokon kívül.
A többi szünetet is együtt töltötték, azonban ez így túl szép lett volna, hogy igaz legyen.