3. rész

Hey guys! Sziasztok! Meghoztam az új részt! :D Eredetileg nem akartam ilyen korán, de mivel látom hogy tetszik, ezért gondoltam nem váratok meg senkit, ha már úgy is kész van. Remélem tetszik! 2 komment, és jön a következő!

- Én már egy falatot sem tudok enni!- Mondta Andrew mosolyogva.
- Én sem! Tele vagyok!- Helyeselt Rocky.
- Én még tudok!- Mondta erre Amy mosolyogva.
- Neked könnyű! Akármennyit eszel, mindig ilyen cérnavékony maradsz!
- Hát, van ilyen!- Nevetett Amy, és a desszertek felé vette az útját.
Megszedte a tányérját somlóival, és kitolatott a mellette álló két nagydarab férfi közül. Ez nem volt annyira jó ötlet, mint gondolta, mert ezzel a mozdulattal neki ment a mögötte elhaladó srácnak, aki erre elejtette a tányérját, ami nagy robajjal összetört. Az étteremben mindenki őket nézte, amitől Amy fülig pirult. Olyan zavarban érezte magát, mint eddigi élete során még soha.
- Sajnálom, nem akartam!- Hebegte.
- Nincs semmi gond!- Mondta a fiú, és egy biztató mosollyal nyomatékosította szavait.
Amy megkönnyebbülésére megérkezett egy takarítónő. A lány tőle is bocsánatot kért.
- Tényleg nagyon sajnálom!
- Nem történt semmi.
Amy csak most vette észre hogy ez a fiú milyen helyes. Barna egyenes haja volt, kék szeme, hófehér fogai, és pólón keresztül is látszottak tökéletesen kidolgozott izmai. Egyszerűen tökéletes volt!
  Amynek még soha nem volt barátja. Elzárkózott az emberek elől, és mindig nagyon zavarban volt, ha egy fiúval kellett beszélnie. De ez a srác még nem is mondott semmi jelentősebb dolgot, Amy már is azt érezte, hogy ez a pasi kell neki.
 Vajon tényleg ez az az érzés? Tényleg szerelmes? És létezik egyáltalán szerelem első látásra? Ezek a kérdések cikáztak a lány fejében.
 Érezte, hogy ezt a lehetőséget nem szalaszthatja el. Cselekednie kellett még mielőtt elmegy ez a tökéletes alkalom arra, hogy végre legyen egy barátja. Mert, végül is ez a srác nem tudja, hogy Amynek nincsenek barátai. Most tiszta lappal játszhat.
- Amy vagyok. Téged hogy hívnak?- Kérdezte látszólag természetesen, de közben százszorosan felerősítve érezte minden szívverését.
- Jeremy.
Innen nem tudta mi legyen tovább.
- Nem megyünk el sétálni? Úgy érzem, innen kezd elfogyni a levegő!- Szaladt ki Amy száján, de mire észbe kapott mit mondott azt kívánta bárcsak ne tette volna. „Mit csinálok én? Egy ennyire tökéletes srácnak biztos van barátnője! És ha véletlenül nem lenne, akkor is biztos hogy nem jövök be neki!”
- Elmehetünk. – Felelte Jeremy, Amy nem kis meglepetésére.
  Kimentek az étteremből, be a városba. Naplemente volt, amit Amy nagyon romantikusnak talált, de egyben nagyon kínosnak is. Nem is tudta mit mondjon. Jeremy szakította meg a csöndet.
- Itt élsz a belvárosban?
- Sajnos nem. A szüleimmel Erzsébeten élünk. Nem túl szép környék. Ők is el szeretnének költözni. A házunkat eladjuk, de nem akarják megvenni. Na és ti hol laktok?
- Én Kaliforniában nőttem föl. Azért költöztünk Magyarországra, mert anyukám testvére nagyon beteg, és anya fontosnak tartotta, hogy ide jöjjünk segíteni neki. Most itt lakunk a belvárosban, egy háztömbben anyu tesójával.
- És milyen hely Kalifornia? Mindig is szerettem volna kimenni.
- Csodálatos! Egyszerűen imádok ott élni! Nagyon szép hely. Meg kéne egyszer nézned!
- Mennék én, de nincs rá elég pénzünk. Nem vagyunk nagyon szegények, de nem is úszunk a pénzben. Az öcsémmel mindent megkapunk, amire szükségünk van, de soha nem többet. Neked van testvéred? - Amy meglepődött, hogy milyen könnyen megy a beszélgetés Jeremyvel.
- Egy bátyám, Egy húgom és egy ikertestvérem.
- Tényleg? Az ikertesód fiú vagy lány?
- Lány.
- És egypetéjűek vagytok?
- Nem. Már csak az hiányozna!- Nevetett Jeremy.
 Ez után visszafordultak az étteremhez. Amikor visszaértek Amy azt mondta, hogy külön menjenek be, mert a szülei ezt tuti kiszúrnák.
- És ha még látni akarlak?- Kérdezte a fiú, és mélyen a lány szemébe nézett, hogy az megborzongott.
- Add a telefonod!- Mondta Amy.
Jeremy szó nélkül odaadta a telefonját, Amy meg beírta a számát, majd adott egy puszit Jeremy arcára és bement.